Almapálinkák
A pálinkák színes világában barangolva, a párlatokkal ismerkedve és az ízekkel barátkozva hamar talál az ember kedvencet magának. A mi kedvencünk -érthetően szubjektív okok miatt- az almapálinka, így az alábbi sorokban az almából készült párlatokkal foglalkozunk részletesebben.
Az alma a rózsafélék családjába tartozó almafa (Malus domestica) termése. Több, mint harminc fajtája terem idehaza, amelyek közül a legismertebbek a Jonathan, Golden, Idared, Gala, Mutsu, Jonagold. Alakjuk fajtától függően félgömb, gömb, vagy harang alakú, színük a sárga, zöld és a piros minden árnyalatában pompázhat. Ebből a gyümölcsből fogyasztjuk Magyarországon a legtöbbet, fejenként évi mintegy 20-24 kg-ot. Nem csak azért közkedvelt, mert finom és ízletes, hanem mert egészséges is: magas C-vitamin tartalma mellett egyéb vitaminokat és nyomelemeket is tartalmaz, valamint serkenti az emésztést és elősegíti a táplálék felszívódását. Az alma fontos jellemzője a bőlevűség, a magas cukortartalom, és a diszkréten savas, fűszeres, zamatos jelleg, vagyis minden megvan benne, ami a kiemelkedő pálinkák alapanyagaiban nélkülözhetlen. Mindezek ellenére az almából készült pálinkák manapság nem tartoznak divatos és felkapott párlatok közé. Ennek oka az lehet, hogy az almapálinka nem harsány: sem az illata, sem az íze nem annyira karakteres, mint például egy kajszibarack pálinka vagy egy Irsai Olivér szőlőpálinka esetében. Azonban kiváló beltartamú alapanyagok felhasználásával, szakértő cefrézéssel, gondos lepárlással, majd megfelelő pihentetéssel/érleléssel szépen átmenthető a párlatba az alma gyümölcsössége, megőrizhető a fajtajelleg, és biztosítható az egyedi karakter és a tipikus aromavilág. Ezt támasztja alá az is, hogy a Magyarországon jelenleg még kisebb presztízsűnek tartott -de feltörekvő- almapálinka több európai országban (a németeknél, franciáknál, olaszoknál) is igen előkelő, kedvelt és elterjedt italfajta, mely akár a legkifinomultabb ízlésnek is megfelel. Készítésének legnagyobb központjai Dél-Németországban és Dél-Tirolban vannak (itt Apfelschnaps néven fogyasztják). A legnemesebb almapálinkának (pontosabban almbabrandy-nek) a franciaországi Calvados-t tartják. A Calvados hagyományosan normandiai almaborból készített almapárlat, amit hosszú ideig érlelnek tölgyfából készült hordókban. A Calvadoshoz hasonló italféleség a New Englandből származó Applejack is.
Itthon a legnagyobb hírnévvel az eredetvédett szabolcsi almapálinka büszkélkedhet, melynek alapanyaga a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén termelt alma (döntően Jonatán, Jonagold, Gála, Golden és Red Delicious, Idared fajták). Mivel a megye gyümölcstermő területének 50%-án foglalkoznak almatermesztéssel (ez az országos almatermés 40%-t teszi ki), ezért nem meglepő, hogy az almapálinka lett a régió egyik legauthentikusabb itala. A megyében nagy területet fedő, gyorsan melegedő, homokos nyírségi talajok megkötésére igen alkalmasnak bizonyult az almafa, így nem csodálkozhatunk azon, hogy a környék almatermesztéséről már a 18. századtól vannak feljegyzések. Almapálinka készítéséről a 19. század elejétől állnak rendelkezésre adatok, de az almapálinka-főzés igazából a 20. században kezdett terjedni. Az 1930-as években fejlődésnek indult magyarországi gyümölcstermesztés ugyanis sok új almaültetvényt eredményezett itt, majd a 70-es évek nagyarányú telepítései ezt tovább fokozták és méltán tették világhírűvé a magyar almát. A Szamos-menti (szatmári) termőterületek almái íz- és zamatanyag, beltartalmi értékek és ellenálló képesség tekintetében külön is kiemelendőek. A kövér öntéstalaj, a hűvösebb-nedvesebb klíma és a napsütéses órák évi eloszlásban mért magas száma adja meg azt az előnyt, mellyel a szatmári alma minősége felülmúlja a tágabb régió almáinak elsődleges névadójaként funkcionálió szabolcsi almáét is. A nagy mennyiségű és kiváló minőségű alma termesztése egyet jelentett az almapálinka karrierjének gyors felívelésével: ezeken a tájakon nincs jelentős bortelmelés, vagyis az alma- és mellette a szilvapálinka lett a legelterjedebb, saját termelésben előállított szeszes ital.
Almapálinka főzésére mind az almát, mind pedig melléktermékeit felhasználják. Régen leginkább a téli tárolásra nem alkalmas, általában sérült, "hulló" (kieső) almát főzték ki, esetleg a feldolgozás során visszamaradó almahéjat cefrézték. A cefre -legyen az első osztályú gyümölcsből vagy kiesőből- nem tartalmazhat penészes, rothadt, esetleg éretlen részeket, idegen anyagokat. Éppen ezért az almát válogatják, megmossák, majd ledarálják, és hagyományosan 200 literes hordókban, esetleg több tíz mázsás fakádakban erjesztik. Lényeges, hogy minden módszernél biztosítani kell a széndioxid védőpárna kialakulását. A régi időkben ezt a cefrés hordó vagy kád agyagos tapasztásával érték el, napjainkban egyszerű fóliatakarással, valamint vízzár (kotyogó) alkalmazásával oldják meg. Az erjesztés során a nem kívánt melléktermékek megelőzése érdekében az almacefre fajélesztővel is beoltható és mesterségesen szabályozható a pH értéke is azért, hogy az erjedés optimális értéken (pH 3-3,5) történjen. Az almacefre lepárlását hagyományos kisüsti módszerrel végzik, többlépcsős desztilláció segítségével. A üstök térfogata nem haladhatja meg az 1000 litert, anyaguk pedig mindenképpen vöröséz, hiszen a réz elengedhetetlen katalizátor az aromavegyületek kialakításában. Az almapálinka alkoholtartalma legalább 40%, de nem ritka a 48-50%-os alkoholtartalmú párlat sem.
Az adott almafajtából készült párlat az adott fajta jellemzőit, karakterét viseli magán, míg a speciálisan összeválogatott almafajtákból készült párlatban az egyes fajták illat- és ízalkotói egymást kiegészítve hozzák létre a pálinka egyedi jellegét. A jó almapálinkák aromavilágából általában szépen kiemelkedik a fajtára jellemző tipikusság, nem tolakodóan savanykás, fűszeres (fahéj, szegfűszeg) citrusokkal, gyümölcsös dominanciával. A fűszerezettség legtöbbször lágy és tipikusan háttéralkotó, diszkrét. Az almából készült párlat akkor válik igazán nagy értékű, testes, zamatos pálinkává, ha sokáig pihentetjük, illetve ha hordós érlelésnek vetjük alá. A pihentetés valamint a hordós érlelés hatására a friss, "mozgékony" párlat megnyugszik és nagyon szép, nyugodt, letisztult íz- és illatvilágú készterméket ad, melyben a gyümölcsös jelleg, az "almaság" is jobban kidomborodik. Az almapálinka tükrösen tiszta és színtelen, vagy az érlelés miatt enyhén aranysárga színű.
