CsengerMálna 1.

Gyanítható, hogy amikor a címet olvassák, bizony meglehetősen tanácstalanul néznek egymásra vagy/és maguk elé jópáran és így sóhajtanak fel : Na, tessék, Málna bá mosmeg rébuszkészítésre adta tisztességben (?) megőszült üstökét. Hát mit vétettünk, nem elég rejtvényes az élet enmaga, már csak ez hiányzott, van nekünk magunk baja. Bizony jogos a bőgés orosz lány, ezért hogy oszoljon a homály, mit az addresz első tagja keltett, rögtön felvilágosítást nyer a nyájas olvasó- és rajongótábor. A cím biz nem takar mást, mint derék Málnánk szülővárosát. Itt azonban máris meghőkölhetünk egy röpke pillára, mert fennforgás van. Tudniillik, amikor M.b. született, akkor ilyen, hogy Csenger város még egyszerűen nem létezett. Hajdanán ugyan a büszke mezővárosi címet birtokolta, valamelyik koronás egyén adományaként, de az már rég volt. Egyszerű nagyközségként futott a mezőnyben, mindösszesen egy járási székhely ranggal bírt, ráadásul a hetvenes évek tájékán még ezt a szerény címet is lenyúlták tőle. Tehát nem mondhatjuk, hogy szülővárosa volt a helység, de falu sem, néhány éve viszont már városlakóként élik életüket az ottaniak. Most meg már M.b. nem lak ottan. Á, bonyolult ez!

 

Na, mindegy szóval fent nevezett településen született, és mitagadás még mindig érzékeny és erős szálak fűzik-kötik oda. Sőt, ahogyan öregszik, már-már kóros nosztalgikus érzések lesznek úrrá rajta néhanap. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy képes lett volna családostól visszahonosítani magát, ám a familia többi tagja megtorpedózta az ötletet, így aztán marad a seggén meg minden a régiben. Mostanra annyira elhatalmasodott rajta a lokálpatrióta szellem, hogy tőle egészen szokatlan módon ezúttal szubjektíven próbálja mintegy a városnak keresztmetszetét nyújtani az arra érdemesek számára, kvázi az emlékein keresztül. Nem lesznek mellőzve az emlékekből fakadó félrekalandozások sem és itt van mindenki figyelmeztetve, már csak mihez tartás végett is, hogy minimum kettő részletben taglalódnak majd az események. Ám ezen csak az fogna fennakadni, ki még a környékén sem járt a fenti helynek, mert ha ismerné, akkor tán még kicsinyelné is e szabálytalan bédekkerre szánt bitszámot. Ne is késlekedjünk hát társaim, hegyibe, azaz szálljuk meg az adott helységet, hacsak virtuálisan bár s legyen kalauzunk a derék M.b.!

A városka, a Mátészalka-Csenger tengely onnansó végén található, melyet 7- uszkve 8 ezres lélekszáma okán még igen nagy jószándékkal sem merne senki metropolisznak kikiáltani. Tehát a szatmári részen húzódik meg, olyannyira a határ mellett, hogy ha anno, Trianonnál az irodaszolga nem hegyezi ki olyan gondosan a grafitot, akkor most a krónikás valószínűleg Bade Zmeura néven (ez ugyebár a málnabá odaáti verziója) riogatná olvasóit. Vagyis látható, hogy hangyabokányira található a román határtól, sőt a várost védő gátról már látszanak a kies román határvidéket vigyázó kakasülők miszerint őrtornyok (Beobachtungstelle). Ha Mátészalka felől közelítünk, mielőtt beérnénk a városba, rögvest választás elé állít bennünket az útvonal. Vagy letérünk jobbra és ezáltal el sem véthetjük a célállomást, avagy engedve a csábításnak és a valamelyest jobb útviszonyokat ígérő baloldali lehetőséget választván a Szamos hídján keresztül és néhány kilométer megtétele után a fent említett szomszédos ország határán leljük magunkat, de ez nem biztos, hogy fékevesztett örömmel fog bennünket eltölteni.

 

Maradjunk hát inkább eredeti célunknál és ha magunk mögött hagytuk a sertéshizlaló épületegyüttesét meg a kísérő masszív illatot is, akkor egyszercsak azon kaphatjuk magunkat, hogy elsuhan mellettünk a város nevét magán viselő tábla, mely alatt egy másik arról informálja a gyanútlan utast, hogy tetszik-nem tetszik ő bizony most egy határőrvárosba érkezett bele. Azért kissé visszahajolva a disznótelep irányába, nem sikolhatunk el amellett, hogy ne tegyünk említést arról, hogy egy nyári diákmunka alkalmából M.b. is eltöltött itt néhány kellemesnek éppen nem mondható hetet. A fizetség egyáltalán nem ellenpontozta azt a sajnálatos tényt, hogy ezen idő alatt ruházata egyértelműen magáévá tette azt a bizarr illatot, mely már akkor is sajátja volt ama mikrokozmosznak. Viszont itt láthatott először inszeminálást, ami éppen olyan meghökkenést és érdeklődést váltott ki belőle, mint amilyen sajnálatot a kandisznók iránt érzett, akik bizony tudatlanul egy néhány szál szőrrel bevont, deszkából ácsolt, kocára mégcsak nyomokban sem emlékeztető fantomra ugrottak rá gerjedelmükben és pazarolták bőséges magjukat egy, cselesen a megfelelő helyre csempészett tálkába, ahonnan végül közvetve bár, de célba ért az örökítő anyag.

 

Szóval a táblák után, a temetők mellett haladunk el, hol helység néhai polgárai alusszák feltámadásig tartó álmukat. Ahogyan szokás volt minden jóravaló helyen, itt is külön temetkeztek a református, katolikus és izraelita hívők, mindaddig, míg szép lassan telítődtek a régi nyugvóhelyek, azóta viszont felekezetre, hitre vagy hitetlenségre való tekintet nélkül pihennek egymás mellett békében az eltávozottak. Az örök pihenő mellett volt található valamikor egy kisebb vízterület, jobb híján, a Cigány-tó néven van emlegetve, a túlsó partján fellelhető kisebbségi kolóniáról elnevezve. A telep lakóiról a későbbiekben még lesz szólva, de már mostan figyelmeztetve vannak, azok, akik nem nagyon szeretik, ha Lakatosokról esik szó, hogy közel sem fikázó hangnemben, úgyhogy nekik majd pgdwn... . A tavacskának ma már jószerivel csak nyomai vannak, a feltöltés sorsára jutván tűnni látszik a múlt egy szeletkéje. Valamikor még kisebb méretű halakat is lehetett fogni a vízben, sőt egyszer M.b. horgába is beleakadt egy tapasztalatlan vörösszárnyú keszeg, amit nagy örömmel vitt haza egy nájlon stanecliben és ideiglenes lakhelyül a tyúkok beton itatóvályúját nevezte ki neki. Időközben azonban annyira megsajnálta áldozatát, hogy elhatározta, holnap reggel visszaviszi állandó lakhelyére. Ebben csak az a sajnálatos esemény akadályozta meg, hogy a kliens másnapra elhalálozott, így rövid gyász után egy éhes tyúk reggelijeként fejezte be csekélyre sikeredett életét.

 

Eme apró kitérő után továbbhaladva a városközpont irányába, már egyéb, újabb keletű látnivalókba is belecsimpaszkodhat érdeklődő tekintetünk. Aligha van az országban még egy olyan méretű település, amely annyi csodálatos új épülettel büszkélkedhet, mint ez s a kiváló építész Makovecz and Co. elméjének meg kezének nyomát ennyire magán viselné. Valamely isteni csoda, meg pár, a településért mindenre kész ember áldásos tevékenysége folytán talált egymásra a hajdani poros község és ez a társulat. M.b. ha nem is elégszer fordul meg mostanság hajdani szűkebb pátriájában, azért jónéhányszor látta már az építészcsapat által alkotott épületeket, de minden alkalommal magával ragadja azok nagyszerűsége, nézheti azt akár kívülről, akár belülről. Csoda az egész, ahogy van! A szocreál kulturból felturbózott művelődési ház épp úgy, mint a vele egybeépített általános iskola belülről katedrálisra hajazó aulája. De szólhatnánk a nemzetközi szinten is játszó sportcsarnokról vagy a baptista imaházról és akkor a halat stílizáló étterem hol többek között, M.b. cimborájának vagy testvéröccsének lakodalmi traktája is zajlott, még csak meg sem lett említve. M.b. nosztalgiázva emlékszik vissza a jeles események alkalmából elpusztított tetemes mennyiségű sült csirkemellekre és azok könnyebb emésztését elősegítő folyékony halmazállapotú kísérőkre.

 

Hogy azért ne legyen minden olyan fájintos, természetesen volt egy kevés konflikt is neves építész meg a többnyire reformát érzelmű lakosság között is, amikor a derék művész kicsit elgaloppirozta magát és az ősreformátus település főterén kívánta felépíttetni az elenyészőn kisszámú görög katolikus hívek számára istenük házát. Tán még ez se lett volna oly nagy baj, ha nem épp ott áll emberemlékezet óta, koszorús poétánk, a János vitéz költőjének mellszobora, az azt körülölelő kicsinke park közepén. Lett felhördülés és vita és villongások, mindenki saját igazát látta és tudta igaznak, hogy aztán egy helyi népszavazás egyértelműn az elutasítás mellett döntsön és szent épület valamelyest hátrébb nyújt majd enyhet a lelküket teremtőjük felé fordítani akarók számára.

 

Igaz, hogy M.b. véleményét a kutya sem kérdezte, nem lévén kompetens, de ha valaki mégis vette volna a fáradtságot, megtudhatta volna, hogy bizony ő is ellenérzésekkel viseltetett a terv irányába. Ennek csupán az volt az oka, amire a legtöbb ellenző is hivatkozott, hogy szívéhez nagyon is közel áll fent nevezett emlékmű, hiszen zsenge valamint serdülő korának valamennyi március idusi ünneplése ott zajlott le, lett légyen bár az átkosnak mondott rendszerben mindahány. Az tuti, hogy manapság más szelek fújkálnak és akkor az elnyomatás érájában nem lehetett valóságosan ünnepelni, de ezek bizony életének egy szeletkéjét jelentik és arrafelé, meg az ő zsenge eszével nem is tűnt olyan borzalmasnak az egész. A templomépítéssel viszont a már történelminek is számítható centrum egy darabja tűnt volna az ottaniak és ezáltal az ő életéből is.

 

Ha már a templomoknál járunk, nem mehetünk el a városból a nélkül - stílszerűen isten ellen való vétek volna - hogy ne vegyünk tudomást az elsőszámú, legbecsesebb, legszebb és legrégibb műemlékéről, a középkorban épült gyönyörű református templom fenségéről. Az természetes, hogy minden útikalauz megemlíti és feltétlen megtekintésre ajánlja az épületet, mert az egész úgy szép a maga egyszerűségében, ahogy van. Hála Bartha nagytiszteletű úr áldásos tevékenységének meg az adakozó kedvű híveknek, manapság már némi komfortfokozatot is magáénak tudhat, ha ugyan ildomos Isten házának ilyetén minősítése, de az tény, hogy már nem kell az hideg téli estéken a jámbor lelkeknek a fohászt vacogó fogakkal elmondani. Nem úgy mint anno, amikor M.b. még sihedernyi korában dideregve ülte végig a karácsonyi miséket és a zegernyét még a közelgő ajándékozás izgatott várakozása sem tudta ellensúlyozni.

 

E templom ódon falai, a hajdanvolt művész által mívesen festett fakazettás mennyezet, a már akkor is öreg padok és a népes számú gyülekezet voltak tanúi M.b. egykori konfirmálásának, ami bizony csak erőteljes szülői presszúra hatására jöhetett létre egy kellemes nyárelői napon, mely boldogult emlékű Pótor Sámuel tiszteletes által lett levezényelve. A helyzet az, hogy M.b. már akkor sem és azóta sem tudta magáévá tenni a szent falak között hangoztatott elveket, ám tiszteletben van tartva mindenki hitélete, sőt büszke arra, hogy a jelenlegi derék igehirdetővel kifejezetten jó viszonyban van. Ráadásképp apjaura a helyi gyülekezet presbiteriumának oszlopos tagja valamint pénzügyeinek kezelője.

 

Ha valaki abba a helyzetbe kerülne, hogy éjszaka érkezne a templom elé, tátott szájjal bámulhatná azt a látványt, amit a közelmúltban felszerelt reflektorok által megvilágított épület nyújt, és biztos lehet benne mindenki, hogy a projectben megint csak jócskán benne van Gyula tisztesúr keze, aki nélkül alighanem a város hitélete becsukhatná a bótot, amúgy ökumenice. Miután beteltünk az Isten házának csodálatával, tovább haladva a Kossuth (régebben Pallós) utcán, néhány perces séta után eljuthatunk a házhoz, ahonnan egy nagyszerűen ívelő pályafutás elindult, azaz M.b. szülőházához. Bár emléktábla még nem jelzi, hogy hol élte meg élete első tizennyolc évét, remélhetőleg az utókor nem fog megfeledkezni erről a kegyhelyről és az IBUSZ sem lesz rest majd társasutakat szervezni, ha tuti profitra kíván majdan szert tenni, a remélhetőleg távoli jövőben, ha ő már nem lesz köztünk. Ha nehéz szívvel bár, de hátat fordítunk a szülői háznak, akkor csak az úttest másik oldalára kell átkelnünk, hogy megérkezzünk a helyi sportélet egyik, sőt tán legfontosabb objektumához, a labdarúgás szentélyébe, a csengeri oroszlánbarlangba. Sok dicsőséget látott már a pálya, mely annakelőtte határőrségként funkcionált, ám jó pár éve már békésebb dolgoknak ad hont, ámbár a manapság tapasztalható durvaság, erőszak nem haladt el e telep mellett sem nyomtalan és biz előfordult már, hogy a feketeruhás sporttársaknak csak jókora spéttel sikerült elhagyniuk az öltözőt, az odakinn uralkodó kissé feszült hangulat okán. Természetesen ez csak igen szélsőséges esetekben fodult elő és kizárólag csak akkor, ha a helyi aranylábuak számára negatív eredmény született. Legdicsőségesebb időszakát sajnálatos módon nem akkor élte meg amikor M.b. szelleme mellett testének edzését is fontosnak találta (talán épp azért, mondhatják az epésebb olvasók), hanem éppen a tavalyi idény volt, amikor sorra távoztak vérző fejjel a megyei osztályú csapat otthonából első, másod és harmadosztályú csapatok, kikkel Fortuna, na meg a tudásuk egy csoportba sorsolta őket a Magyar Kupában. Azóta a dicsőség már a múlté. Ám legyünk bizakodók és higgyük el, hogy jön majd a feltámadás és főnixként újra régi fényében tündöklik a szebb napokat megélt társulat.

 

Miután ez a kis séta kellőképpen elbágyasztott bennünket, pihenjünk meg egy időre, vegyünk magunkhoz jófajta frissítőket, dolgozzuk fel élményeinket, hogy aztán a következő héten újult erővel folytathassuk kalandozásunkat, ahol mindenkit soxeretettel vár:

 

málnabácsi