A magyar almatermesztés – bár kereskedelmi sikerekben ez mostanában sajnos nem türköződik – világhírű. Ezt a világhírt Magyarország 1950-1980 között építette fel, és az ország északkeleti részén, a Nyírség­ben, Szatmárban és Szabolcsban fennálló éghajlati- és talajviszonyok között termelt kimagasló beltartalmi értékekkel rendelkező, tetszetősségében és ízletességében egyaránt kiemelkedő almának köszönhető.

A XX. század utolsó évtizedeiben bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások negatív hatásai komoly problémák, szinte megoldhatatlan feladatok elé állították a régi termelői struktúrát. A világpolitikai átrendeződések, a kiöregedő hazai ültetvények és a rossz minőségű termék nagy hányada miatt beszűkülő piacok jelentette új kihívásokra nem sikerült megfelelően reagálni, az 1989-es rendszerváltozás pedig csak tetézte a bajokat. A szakmai irányítás megszűnése, a termelés kereteinek ellenőrizhetetlensége, a jelentős tőke- és eszközhiánnyal küszködő, a piacgazdaságban tapasztalatlan új tulajdonosok tömeges megjelenése hihetetlen károkat okozott a magyar almatermesztésnek. Ezen károk mérete csak az 1930-45 között kialakult és megerősödött családi, üzemszerű gyümölcstermesztés kommunista kollektivizálás általi szétverésének hatásaihoz hasonlítható.

 

A rendszerváltás óta eltelt idő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy almatermesztésünk piaci eredményeit a hajdan volt pozícióba visszaállítsuk, ám a lehetőség előttünk áll, hiszen a termőterület adottságai változatlanul világszínvonalú alma előállítására biztosítanak optimális feltételeket.