A Szamoson, alacsony vízálláskor rejtélyesnek tűnő cölöpmaradványokat, cölöpcsoportokat lehet észlelni, látszólag rendezetlen összevisszaságban. Több feltevés is volt korábban eme alakzatok funkcióját illetően, míg be nem bizonyosodott, hogy ezek az egykori hajómalmok és úgynevezett malomgátjaik maradványai, illetve a kikötésre szolgáló „őrkarók”.

 

Akkor talán kezdjük az elején: mik is voltak ezek a hajómalmok? Ez a szerkezet igen ősi gépe az embernek, a vízen úszott – ellentétben a partra épített vízimalmoktól – ám szintén a víznek energiáját használva fel forgó lapátkerekeivel. De amíg ez utóbbihoz odavezették a patak felduzzasztott vízét ilyen-olyan módon, addig a hajómalom magán a vízen úszott, s annak szintjéhez alkalmazkodva, az optimális helyre vontatták. Ez egy évszázadokig bevált és praktikus „üzemmód” volt. Hogy Csengernél – de másutt is a Szamoson – ez az eszköz igen régen ismert volt, ezt levéltári forrásokból tudjuk, mely források közül a legrégibb az az 1239-ből keltezett oklevél, melyben a Csaholyi család egyik őse egy birtokper kapcsán „egy malomhelyet kapott a Szamos vízének összefolyásán” Csengernél. Nos ez a malomhely évszázadokig nyomon követhető az iratokból, mert 1782-ben tanúvallomásokban olvashatjuk, hogy „a Melith malmot (ugyanis a Csaholyiak kihaltak, s a Melithek örökölték a vagyont), nem érték fennállani, hanem a malomnak gátját, cövekjeit ifjú korukban (a tanúk 83, illetve 82 évesek voltak!) a Szamoson keresztül látták, amikor a Szamos megapadt.” Még 2003-ban is láthatók voltak a cövekek, bár biztos, hogy nem a tanúk által említettek...

 

De ugorjunk vissza még az időben, és látjuk, hogy máshol is találkozhatunk a közelben hajómalmokkal. Egy 1484-ben kiadott oklevélben bizonyítják, hogy „Bech-i János a Zamos folyón álló malomrészt elzálogosította.” Egy évvel későbbi iraton ugyanez a Bech-i János „Tothfaluban a Zamos folyón álló malomban lévő részét Chahol-i Pálnak zálogosította el.” De idézhetnék számtalan hasonló adatot, melyek mind azt bizonyítják, hogy ezek a monotonon kereplő szerkezetek Szatmár folyóján évszázadokon át jelen voltak. Róluk írta Szirmay az 1819-es könyvében, miszerint „a Szamoson 123 malmoknak kerekeit forgatni kényszeríttetik, melyeknek mindegyike különös gáttal elgátoltatott.”