header

Bemutatkozunk

A négyből három testvér (Árpád, Gyula és László) döntött végül úgy, hogy vállalja a feladatot, és belevág a családi hagyományok ápolását is jelentő gazdálkodásba. Édesapánk útmutatása, folyamatos segítsége és biztatása, valamint az az eltökélt szándék, hogy folytatjuk elődeink munkáját végül oda vezetett, hogy 1997-ben megpályáztunk és megnyertünk egy FMV által kiírt almatültetvény telepítési és gépvásárlási pályázatot.

Bokor Almáskert: Kisház, gépház és a Szamara
5,8 hektáros intenzív almaültetvényen kezdtük a gyümölcstermesztést, majd a területet a későbbiek folyamán - a mellette lévő, szintén gyümölcsös művelési ágú földterület megvételével - 9,25 hektárra bővítettük. Ezen kívül a kárpótláskor licitált földterületek egy másik része (kb. 1,8 hektár) hagyományos telepítésű almaültetvénnyel vett részt a termelésben a gazdálkodás megkezdésekor. Ezt az elavult technológiájú gyümölcsöst 2006-ra felszámoltuk, és szántófölddé alakítottuk át. Később újabb generáció kapcsolódott be ifj. Bokor László személyében, aki a tulajdonjogot vásárolt a gyümölcsösben.
 
A mezőgazdaság nem túl rózsás jelene, és a családi gazdaság viszontagságos múltja ellenére a jövőre töretlen bizalommal tekintünk, az almáskert folyamatos fejlesztésében gondolkodunk és igyekszünk megfelelni a mindig változó piaci követelményeknek.
 
id. Bokor László